Betöltés indul - Eger a Mátrixban

Vannak városok, amelyek mindig tudnak valami újat mutatni. Még akkor is, ha már jó párszor végigsétáltunk utcáikon, s kívülről ismerjük nevezetességeiket. A nagy múltú Eger pedig halad a korral és amellett, hogy itt mindig találtunk olyan érdekességeket, amelyek eddig rejtve maradtak előttünk, mostantól a plusz információkat magunkkal is vihetjük egy okostelefon alkalmazás segítségével.

Egri vár

Ugyanis Mesélő műemlékek Egerben címmel okostelefonra letölthető alkalmazást tesz elérhetővé május 31-től a Forster Központ, a PocketGuide és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laboratóriuma. A Central Europe Programban az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával készült alkalmazás Eger műemlékeit személyes szemszögből mutatja be.
A műemlékek eddig rejtve maradt történeteiről, Eger helytörténetében jártas szakértők és helyi polgárok mesélnek majd. Tehát miközben rójuk az utcákat és kezünkben egyre váltják egymást a fagyi tölcsérek, az okostelefonon hozzáférhető „beszédes” alkalmazás, másfél órás idegenvezetést tart számunkra, a műemlékekre koncentrálva. Az egri séta egyedülálló, filmszerű élményt nyújt a város műemlékeinek megismeréséhez.

A Mesélő műemlékek alkalmazást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laboratóriumának munkatársai készítették. A virtuális barangolás kialakítására – az épített örökséggel, a történeti értékekkel kapcsolatos tudományos, művészettörténeti és építészeti hátteret adó Forster Központ megbízásából került sor. A két intézmény pedig együtt dolgozott, a Magyarországról indult és mára az audio city guide alkalmazások piacán világviszonylatban is jegyzett PocketGuide-dal.

A készítők május 31-én vezetett sétákat szerveztek, ahol az alkalmazást kölcsönözhető táblagépekkel ingyenesen kipróbálhatták a turisták. Az alkalmazás iOsre és Androidra az eger.pocketguideapp.com linken érhető el.