Felújították az egri történelmi belvárost

2015. október 01.

Közel négymilliárd forint uniós támogatásból, több mint ötmilliárd forintos beruházással megújult az egri történelmi belváros; a 25 projektelemből álló rehabilitációs program zárórendezvényét szeptember 28-án tartották a hevesi megyeszékhelyen.

A pályázat célja volt a terek összefüggő rendszerének, a műemléki védettségű barokk belvároshoz méltó kialakítása és a megújuló közterületek közvetlenebb kapcsolatának megteremtése az Eger-patakkal. Cél volt továbbá a megújult közterületek sokoldalú hasznosíthatósága és az, hogy a belváros központi területének állapota - egységes minőségben - jelentősen javuljon.

A Dobó tér, az Eger patak belvárosi szakasza és a belvárosi térsor megújításának célja, hogy egyidejű, látványos és hatásos fejlesztésekkel tovább erősítse Eger történelmi belvárosának központi szerepét. A közterületeket és városi tereket egységes építészeti koncepció szerint alakították át. A fentiek mellett a legértékesebb műemléki épületek felújításával, valamint rossz állapotú épületek renoválásával és elbontásával olyan környezet alakult ki, melyben az itt élők mellett az ide látogatók is könnyen otthon érzik magukat. A megújult belvárosi tereken elsőbbséget élvez a gyalogosforgalom, javultak a kerékpáros-közlekedés körülményei, új személettel szabályozzák a belvárosi forgalmi rendet és a parkolást.

A rehabilitációs program színteréül kiválasztott városrész - a Gólya utcai játszótér kivételével - a műemléki védettségű belvárosi területen található. A városrehabilitációs beavatkozások által érintett terület nagysága: 148 280 m2.

A statisztikák szerint Eger vendégforgalma 2010 óta az országos átlagot jóval meghaladó, mintegy 30 százalékos bővülést produkált. A külföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 2010-2014 között 54 százalékkal emelkedett, a belföldieké 22 százalékkal bővült, és a tartózkodási idők is hosszabbodtak a szálláshelyeken.

Az egri polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a több mint ötmilliárd forintos beruházás keretében megújult egyebek mellett a Dobó tér és az ott álló Minorita templom homlokzata, látogathatóvá tették a Valide Sultana török kori fürdőromot, parkolóház és kerékpárút épült. Megújult számos épület homlokzata, illetve utcákat, hidakat, közterületeket is felújítottak a rehabilitációs program részeként.

Forrás: turizmus.com

Megújult Eger