Hunguest Hotels Hungary
Belépés

Szobafoglalás - legjobb árak

Hírlevél

Bővülhet a zalakarosi fürdő

Hamarosan megújulhat a zalakarosi gyógyfürdő, miután a Gránit Gyógyfürdő Zrt. kiírta a fürdő bővítési és fejlesztési munkáinak elvégzésére vonatkozó közbeszerzési pályázatot. A beruházás az Új Magyarország fejlesztési terv nyugat-dunántúli operatív programjának keretében kiemelt projektként, 809 millió forintos támogatásra jogosult, a projekt összköltsége pedig a tervek szerint 2.7 milliárd forint lesz, amelyhez a támogatáson felül szükséges összeget saját erőből és hitelből teremtik elő.

A tervek szerint felépülhet egy négyszintes fogadóépület, melyet alagúttal kötnek össze a Freya hotellel, a fedett és az élményfürdőhöz pedig fedett hidakkal kapcsolódik majd. Az új épület szintenként 1200 négyzetméteres lesz. Felújítják a fedett fürdőt, és bővítik a gyógyászati és wellnessrészleget is. A pályázati felhívás szerint az új létesítményeknek és a rekonstrukciónak 2011-ig kell elkészülnie, de a munkálatok közepette lehetővé kell tenni a fürdő működését is, a start ez év novemberében várható. A közbeszerzési eljárás jelentkezési határideje augusztus 27.

Hunguest Hotels szálloda Zalakaroson - Hunguest Hotel Freya