Keresztúri esték

2017. április 12.

Kiemelt partnerünk, a Dereszla Pincészet ad helyet egy kitűnő programsorozatnak Bodrogkeresztúron.

A Keresztúri esték rendezvénysorozat 2017. március 31-én indult és ezt követően szinte minden pénteken kulturális programokkal várják a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat. Az első hétvégéken péntekenként 18:00 órakor kezdődnek az esték a Henye Borbárban Bodrogkeresztúron, a Henye dűlőn, majd április 21-én és ezt követően 19:00 órától kezdődnek a programok.

Májustól a helyszín a bár terasza (ha az időjárás is kegyes lesz), és a csodás panoráma mellett élvezhetjük a zenét, a bort és a társaságot.

A Kultúra a Magyarságért Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló Keresztúri esték programsorozatban sok felvidéki társulat, együttes is bemutatkozik. Az estékkel nemcsak szórakoztatnak, hanem segítenek is. Jegybevételeiket a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel.

A támogató jegyek ára minden héten: 1 000 Ft.

A közeljövő programjai

2017.04.14. 18:00 – Földes László HOBO - József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat

2017.04.21. 19:00 – For You Acapella énekegyüttes – Felvidék – ACAPELLA koncert

2017.05.05. 19:00 – Szeder koncert - Francia SANZON est

2017.05.12. 19:00 – Szűcs Gabi és a Stereo Swing – SWING koncert

2017.05.19. 19:00 – Kiss Szilvia és Gál Tamás, Kor-Zár együttes - Felvidék REGE a tűzről és Jácintról

2017.05.26. 19:00 – Kassai Thália Színház – KASSA, a szerelem városa – SANZON est

A program október végéig folytatódik.

Részletes program folyamatosan feltöltés alatt a program honlapján: www.kereszturiestek.hu

Érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet: info@kereszturiestek.hu vagy +36308247748