Magyar részvétel az Európai Fürdőszövetség közgyűlésén

A Magyar Fürdőszövetség az idei évben háromtagú delegációval képviselte Magyarországot az Európai Fürdőszövetség (ESPA) testületi ülésén és közgyűlésén. A litvániai Birštonas-ban május 12-16-ig megtartott rendezvényen Németh István, a Magyar Fürdőszövetség elnöke, Ákoshegyi György, a Magyar Fürdőszövetség titkára és Szanyi Krisztián, a Büki Gyógyfürdő Zrt. szolgáltatási és értékesítési vezetője, a marketing szakbizottság tagja részletes tájékoztatást kapott az ESPA 2008. évi tevékenységéről és költségvetéséről, és számos szakmai előadáson vett részt. Elsősorban megtárgyalták a gyógyfürdők minőségbiztosításának ügyét a szövetség két saját minőségügyi tanúsítványának tükrében. A rendszer eredményét az is mutatja, hogy az Európai Fürdőszövetség "EUROPESPA med" minősítési rendszerét a németországi Financial Times az egészségturizmus 2009. évi 10 legjobb jövőbemutató projektje egyikének választotta. A nemzetközi szakértők prevenciós fizioterápiás, balneológiai, klimatológiai és Kneipp beszámolóit követően marketing témájú előadáson is részt vehetett a delegáció, és szó esett a termálfürdőknél a jövőben lehetséges energiagazdálkodás-költségoptimalizálás kérdésköréről is.

Bükfürdő - Hotel