Elkészült a hévízi tófürdő új fogadóépülete

Felavatták a hévízi tófürdő több mint 1,4 milliárd forintos beruházással elkészült új fogadóépületét, ezzel befejeződött a gyógyhely rekonstrukciójának második üteme - mondta a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az átadáson szerdán. Hegedűs Lajos kiemelte: a használatbavételi engedélyek beszerzése már zajlik, reményeik szerint még karácsony előtt a nagyközönség előtt is megnyílik az új létesítmény. A fejlesztés tovább folyik, a közeli hónapokban a tavat övező fal kap teljes védelmet, a következő év elején pedig sor kerülhet a mintegy 5 milliárd forintért megújuló téli fürdő és a terápiás részleg kivitelezésének elindítására.

A gazdasági válság hatásaként idén a látogatók számának 5 százalékos csökkenésre számítottak, de már most látható, hogy mégis a tavalyinál többen látogatnak el a tófürdőbe. A következő hetekben az egymilliomodik látogató fogadását tervezik.

Pál Béla, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának alelnöke arra emlékeztette az avató résztvevőit, hogy még 2003-ban született kormányzati döntés a fejlesztésről, akkor 750 millió forint állami támogatást kapott a létesítmény.

Végh Imre, a kivitelező Kipszer Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban az MTI-nek elmondta: februárban indult az építkezés, amelynek keretében háromszintes fogadóépület készült, amelyben szauna, gőzfürdő és wellness részleg, vendéglátóterek, öltözők és irodák kaptak helyet. Egy új összekötő folyosó is épült, amely a tó vízfelületén álló két épületrésszel biztosít közvetlen csatlakozást. Az építkezéssel párhuzamosan a tó területén álló, C és D jelű épületek is teljesen megújultak. (