2017. augusztus 16.
Ebben az évben a gyógyfürdő főbejárati részén bővült a recepció és hozzá új betegbehívó rendszer épült ki, valamint egy új légkondicionált váróterem létesült vizesblokkal. A fejlesztések a gyógyulni vágyó vendégek kényelmét szolgálják.
A Hungarospa statisztikái szerint 2016-ban 7 százalékkal növekedett az 1-3 éves korú fürdőző gyermekek száma, ezért az Omega és a tanmedence közelében játszótér épült és két kisebb gyermekmedence létesül.
Az épülő medencék melletti játszóteret már 2017. július 1-jétől birtokba vehették a gyerekek: mérleghintán, csőcsúszdán, lengő hintán és rugós játékokon játszhatnak (autó, kutya, csiga, motor), ezeken kívül van még trambulin, piramis, mini játszóvár és forgó tányér is a színes, barátságos játszótéren. A két gyermekmedence összesen 250 négyzetméter vízfelületű lesz és a tervek szerint október végére készül el.
Forrás: turizmusonline.hu