Mikulásvonat Lillafüredre

Mikulásvonat LillafüredenIdén immár hetedik éve minden év november 26-tól december 16-ig naponta négyszer elindul Miskolcon a Mikulásvonat, amely a Dorottya utcai végállomásról a Lillafüredi Mesebirodalomba szállítja kis utasait. A gyerekekkel megtömött, fűtött kocsikban krampuszok hangolják rá a kicsiket a Mesebirodalom csodáira közös énekléssel, versmondással. A kivilágított és feldíszített fenyőfák, épületek látványa, valamint a színpadon előadott mesejáték után csoportokba osztva, krampuszok kíséretében, a Mikuláskapun át elindulnak a gyerekek felfedezni a Mesebirodalom állomásait, ahol sok mesehős várja őket. A program utazással együtt mindössze két órát vesz igénybe.

A mesevilágot első alkalommal - 2003-ban - mindössze négyezren keresték fel, tavaly viszont már több mint 17,500-an évezték a játékot, amelyet a vasút dolgozói, középiskolák, illetve több mint 80 intézmény és gazdasági szervezet valamint önkéntesek hada varázsol így karácsony előtt a Lillafüredi parkba.

A 21 nap alatt összesen 84 alkalommal indul a Mesevonat, naponta négyszer: 9.00, 11.30, 14.00 és 16.30-kor. A jegyet – amely két éves kortól kötelező - és a Mikuláscsomagot ajánlott elővételben megvásárolni. A jegy 50%-os kedvezményt biztosít a Diósgyőri Vár meglátogatására is.

Mikulásvonat - www.mikulasvonat.hu

Hunguest Hotels szálloda Lillafüreden - a megújult Palota szálló