Hunguest Hotels Hungary
Belépés

Szobafoglalás - legjobb árak

Hírlevél

Szaunapark épült a Gyulai Várfürdőben

Nettó 140 millió forint beruházás eredményként, Castello Szaunapark néven új szauna-komplexumot adnak át december 12-én a Gyulai Várfürdőben. Boros László, a várfürdő általános igazgatója elmondta: a várfürdő kft. saját forrásból valósította meg a beruházást, mert Kovacsics Imre, a fürdőt működető kft. vezetője meggyőzte a tulajdonos gyulai önkormányzatot a fejlesztés szükségességéről. A várfürdő ugyanis csak a minőségi szolgáltatások nyújtásával veheti fel a versenyt a konkurenciával, ráadásul kiemelt cél, hogy a nyári szezon mellett megfelelő színvonalú kínálatot tudjon nyújtani a Gyulára télen érkező vendégeknek is. A beruházás azért sem tűrt halasztást, mert bár előkészítés alatt áll egy újabb, több milliárd forintba kerülő fejlesztés is, annak hozadéka csak 2011-től, illetve utána jelentkezhet.

A most elkészült szaunaparkban hét új, különleges minőségű szauna és a hozzájuk kapcsolódó pihenőrészlegek várják a fürdőzőket, de ezzel párhuzamosan ismét lehetőség lesz az éjszakai fürdőzésre a wellness-részlegben is úgy, hogy egy belépővel lehet majd igénybe venni az új szauna és a wellness szolgáltatásokat. A fürdő idei gazdálkodását Boros László sikeresnek nevezte, hiszen a kft. képes volt kigazdálkodni a szaunapark költségeit, és várhatóan ezzel együtt is nyereséggel fogják zárni a 2009-es esztendőt.

Hunguest Hotels szálloda Gyulán - Hunguest Hotel Erkel