Szállodai ÁFA - folyamatos hírek

2009. június 17.
Június 16-án hivatalos sajtótájékoztatón is bejelentették: a kormány elfogadta a szakma érveit, s kész a kereskedelmi szálláshely szolgáltatást a 18 százalékos áfa-körbe sorolni, ráadásul már július 1-jétől.
A bizonytalanságok eloszlatására az illetékesek hangsúlyozták: a kedvező változás a június 29-i parlamenti végszavazást követően válik véglegessé, s a kormány szeretné soron kívül életbe is léptetni azt.
A váratlan, de rendkívül örömteli változás összesen 2137 kereskedelmi szálláshelyet érint, melyek mindösszesen 75 380 szobával és lakóegységgel produkáltak 2008-ban 244 milliárd forint bevételt - emelte ki a sajtótájékoztatón Ujhelyi István, a MEH államtitkára, a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnöke és Pál Béla, az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának MSZP-s alelnöke, az MSZP frakció turisztikai munkacsoportjának vezetője. Ujhelyi István kiemelte: a mostani döntés révén – melynek elérésében nagy szerepe volt szakma által összeállított és benyújtott anyagnak - nagyságrendileg 10 milliárdos forrás "marad bent" az ágazatban.
Elhangzott továbbá, hogy még zajlanak az egyeztetések az üdülési csekk és az étkezési utalványok sorsáról, melyeket a jelenlegi javaslat szerint 25 százalékos adó terhelne 2010-től. A marketingbüdzsével kapcsolatosan Ujhelyi István úgy fogalmazott, tovább tárgyalnak e témában is, ám a logika szerint ez ügyben csak az adótörvények elfogadása után, a számok ismeretében tud a kormány felelősségteljes döntést hozni. Képünkön balról jobbra Ujhelyi István és Pál Béla.

2009. május 6.
Nincs hova hátrálni, a szállodák felélték minden tartalékukat, s ha nem sikerül meggyőzni a kormányt arról, hogy az 5 százalékos emelés helyett inkább csökkentsék az áfát, hogy megőrizzék a magyar szállodák nemzetközi versenyképességét, akkor szállodai csődökre, több ezer munkanélkülire, s legalább 300 milliárd forint bedőlt banki hitelre kell felkészülni.

Többek között ezeket a gondolatokat osztotta meg a sajtó képviselőivel május 5-én, közös sajtótájékoztatóján az MSzSz és a VIMOSZ elnöke. Kopócsy Andrea és Hülvely István szokatlanul kemény hangvételben fogalmazta meg a szállodások felháborodását, hogy a szakmai érvek meghallgatása nélkül vitték a parlament elé az áfa emelésére vonatkozó törvénymódosítást. A szakmai szervezetek delegációja ma délután találkozik Oszkó Péterrel, s elképzelhetetlennek tartják, hogy a szakértői kormány pénzügyminisztere ne értse meg, hogy a szállodák az irreális áfával belföldön fizetnek magas export vámot, ami tarthatatlan és finanszírozhatatlan. A két elnök utalt arra is, hogy, bár a végsőkig elmennek a tárgyalásos megoldásban, de, ha a parlament a május 11-i végszavazáson is megerősíti a szálláshelyi áfa emelését, akkor a tiltakozás eddig soha nem látott eszközeit is igénybe kell majd venni, hogy mihamarabb az egész nemzetgazdaság kárára hibás döntés megmásítására bírják a kormányzatot.

2009. május 7.
A PM résnyire nyitva hagyta az ajtót
A május 11-i végszavazáson semmi nem menti meg a turisztikai szakmát attól, hogy a 25 százalékos áfakulcsba sorolják. S ez alól nem lesz kivétel a szálláshely-szolgáltatás sem. Ez a rövid távú eredménye annak a tárgyalásnak, amelyet szerdán délután folytatott Oszkó Péter pénzügyminiszterrel Kopócsy Andrea MSzSz elnök, Hülvely István VIMOSZ elnök, valamint Wolff Péter NTB társelnök. A tárgyaláson részt vett Ujhelyi István NTB elnök is, akinek elévülhetetlen érdeme van abban, hogy a találkozó egyáltalán létrejött. Ez azért lényeges, mert a másfél órányi eszmecsere mégsem volt eredmény nélküli. A miniszter 1,5 – 2 hét időt kért, valamint a szállodások érvelését alátámasztó részletes számításokat. Ezektől teszi függővé, hogy elfogad-e valamilyen kompenzációs javaslatot az áfa többlet-teher ellensúlyozására, illetve, hogy milyen kulcsba javasolja sorolni a szálláshely-szolgáltatást a 2010. évi költségvetésben.
A szállodai szakemberek egybehangzó véleménye szerint a pénzügyminiszter megértette, hogy a szálláshelyek azok, amelyek gyakorlatilag exporttevékenységet végeznek (bevételük több mint 2/3-a külföldiektől származik), mégis immáron 25 százalékos, belföldi „büntetővámot” fizetnek majd, hiszen a vendégek évek óta nem fogadnak el áremelést. Életbevágó lett volna, hogy a szálláshelyeket a kedvezményesebb, 18 százalékos kulcsba sorolják. A 25 és a 18 százalékos kulcs közötti, 6 milliárd forint áfa összeg különbsége (2008-ban 125 milliárd bruttó szállásdíj bevételt könyvelhettek el a kereskedelmi szálláshelyek) a szállodákat megfojtja, a költségvetést viszont nem segíti ki, különösen annak fényében nem, hogy a várható szállodai csődök több száz milliárd bankhitel befagyását eredményezheti majd. Ráadásul a 6 milliárd forint is csak akkor lenne igaz, ha nem csökkenne a szálláshelyek forgalma, erre azonban semmi remény nincs a piacok beszűkülése miatt. A pénzügyminiszter a tegnapi konzultáción szembesült azzal is, hogy a PM szakértői éves szinten 18 milliárd forintra (!) becsülték a 25 százalékos és a 18 százalékos szállásdíj áfa közötti költségvetési bevétel különbséget (ezt az összeget tálalták a parlament szakbizottságának a közelmúltban), ami jelentős áremelés mellett még forgalomnövekedést is feltételezne, ez azonban képtelenség. A minisztériumon belüli újraszámoláshoz is időre van tehát szükség.
A szerdai tárgyalásnak az áfa csak a legfontosabb, de nem az egyetlen témája volt, mert a pénzügyminiszter ígéretet tett arra is, hogy az elkövetkező hetekben áttekintik az ágazat egyéb, költségvetési vonzatú felvetéseit (nemzeti marketingkeret, üdülési csekkek és étkezési utalványok adómentessége stb.) is. Az ajtó tehát legalább résnyire nyitva maradt. Kár, hogy a résen keresztül ma még csak az látszik, hogy hétfőtől Magyarország büszkélkedhet a legmagasabb turisztikai áfakulccsal.