COVID-19 TÁJÉKOZTATÓ

2020. május 27.

Mivel a szálláshelyeken és a vendéglátóipari egységekben nagyszámú bel- és külföldi vendég fordul meg a világ minden részéről, akik igénybe veszik a kínált szolgáltatásokat, kapcsolatba kerülnek a kiszolgáló személyzettel, a többi vendéggel. Ezért jelen dokumentumban összegyűjtöttük Vendégeink szempontjából fontos szempontokat, melyek a leglényegesebbek lehetnek, hogy szállodáink a fertőzés tovább terjedését megakadályozva mégis megfelelő színvonalú szolgáltatást tudjanak nyújtani, és a vendégélmény is - az adott körülmények között - a legteljesebb legyen.


Minden intézkedésünk a Vendégeink és a dolgozóink biztonságát, egészségének megőrzését szolgálja.

Szállodánk szolgáltatásait a hatályos jogszabályoknak megfelelően védettségi igazolvány nélkül vehetik igénybe vendégeink. A mindenkori vonatkozó jogszabályokban bekövetkező esetleges változások automatikus változtatást vonhatnak maguk után.

Jó egészséget kívánunk minden Vendégünknek és a turizmusban érdekelt vagy érintett szereplőnek!


2022. március 7-től érvényes a Magyar Közlönyben megjelent 77/2022. (III. 4.) Korm. rendelet / 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet alapján, az alábbi feltüntetett változások történtek:

  • megszűnik a maszkviselési kötelezettség,
  • hatályát veszti a védettségi igazolvány használatára vonatkozó szabályozás, tehát védettségi igazolvány nélkül lehet a rendezvényeken is részt venni.
  • hatályát veszti a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet, tehát a határátlépési korlátozások megszűnnek.
  • hatályát veszti az 598/2021. (X. 28.) Korm. rendelet a munkahelyek koronavírus elleni védelméről, mely lehetővé tette a munkavégzés feltételeként előírt SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltás felvételét a foglalkoztatottak számára.

Az egészségügyi veszélyhelyzet továbbra is fennmarad.


A részlegenkénti eljárás rend az alábbi:

Általános intézkedések:

  • Külsős vendégeket a wellness, a gyógyászat, a vendéglátóegységek nem fogadhatnak. Kivételt képeznek a külső résszel is rendelkező fürdők, a hatósági rendeleteknek megfelelően:
    • Napfényfürdő Aquapolis Szeged
    • Saliris Resort Gyógy- és Termálfürdő.
  • Munkavállalók oktatása és tájékoztatása a bevezetett intézkedésekről:
    • Szállodáink dolgozóit megfelelő védőeszközökkel elláttuk és részükről maszk viselése a mindenkori vonatkozó jogszabályok alapján kötelező.
    • Oktatási segédanyagot és gyakorlati oktatást kaptak felelős vezetőjüktől;
  • Vendégeink tájékoztatása már a szállodába érkezésük előtt és ott tartózkodásuk alatt folyamatos:
    • weboldalunkról letölthető Hunguest Hotel COVID kézikönyv;
    • a szállodai recepción és a liftek előterében kihelyezésre kerültek a tájékoztató szórólapok, információs táblák is.


Általános higiénés intézkedések:

  • Szenzoros kézfertőtlenítők elhelyezése a közösségi területeken (szállodai recepció, liftek, étterem).
  • Fertőtlenítő takarítás naponta többször a vendégterekben, közösségi terekben, közös vendég mosdókban, különösen figyelemmel a kilincsek, csaptelepek, nyomógombok, villanykapcsolók, lépcsőkorlátok, üvegajtók, lift belsőterek tekintetében.
  • A kölcsönözhető eszközök, sporteszközök folyamatos fertőtlenítése – akár naponta többször is: pl. biliárd dákó, bowling golyó, kerékpár, bukósisak stb…
  • A hatályos jogszabályoknak megfelelően nem kötelező a maszkviselés.
  • Készpénzmentesség:
    Javasoljunk a fertőzésveszély elkerülése érdekében a készpénz használatának redukálását.

Liftek:

  • Javasoljuk a fertőzésveszély csükkentése érdekében, hogy egy liftben egyszerre csak egy család, vagy egy szobában lakók tartózkodjanak;
  • Ezen felül – a lift méretétől függően - maximalizáljuk az egyszerre benne utazó személyek számát is.

Intézkedések szállodai területenként:

FRONT OFFICE

  • Vendégeink szállodai elhelyezése és a szobák beosztása során lehetőségeinkhez mérten figyelembe vesszük, hogy a a fizikai távolságtartás a szobai folyosókon is betartható legyen.
  • Újonnan érkező vendégek számára azzal is csökkentjük a fertőzésveszély kockázatát, hogy csak olyan szobába érkezhetnek, amely előtte legalább 12 óráig nem volt használatban (lehetőség szerint a szobákat legalább 12 óráig "pihentetjük" a következő vendég érkezése előtt).
  • Biztosítjuk a lehető legkevesebb fizikai kontaktussal járó bejelentkezés lehetőségét.
  • A recepción használt (egyszer használatos) tollak és a recepciós pult folyamatosan, rendszeres időközönként fertőtlenítése kerülnek.
  • A kulcskártyák, belépő órák minden használat után, valamint rendszeres időközönként fertőtlenítésre kerülnek.

VENDÉGLÁTÁS (étterem, lobby bár, terasz)

Szállodáink éttermeiben megváltozik a felszolgálás menete – melyet az aktuális vendéglétszám alapján alakítunk ki:

  • Amennyiben a szállodában kevesebb, mint 30 vendég tartózkodik, étkezéseinket az asztalnál való felszolgálással, ún. tányérszervízzel szolgáljuk fel vendégeink számára.
  • Amennyiben a szállodában több, mint 30 vendég tartózkodik, akkor biztosítjuk Vendégeink számára a büféasztalról való étkezés lehetőségét az alábbi higiénés szabályok betartása mellett:
    • a büféasztaloknál a torlódás elkerülésére több büféasztal kerül kihelyezésre;
    • a büfészigetek körüli közlekedésnél felhívjuk Vendégeink figyelmét, hogy egymás útját ne keresztezzék, hogy a kihelyezett ételeket meghatározott sorrendben tudják megtekinteni és kiválasztani;
    • mind az étterembe való belépésnél, mind a büféasztalok közelében biztosítjuk Vendégeink számára a kézfertőtlenítés lehetőségét;
    • a rendelés felvétel minden esetben az asztaloknál történik;
    • reggeli italok (kávé, tea, gyümölcslé): a vendégasztalra (nem büféasztalra) felkészített pohárral, csészével és bögrével a vendég maga szervírozza a gépből (ez esetben az automata gombjai és felülete kerülnek folyamatosan fertőtlenítésre).

HOUSEKEEPING (Szobák takarítása)

  • Ezúton tájékoztatjuk Vendégeinket, hogy a napi takarítás csak Vendégeink kifejezett kérésére történik.
  • Takarítás esetén dolgozóink minden esetben csak védőfelszerelésben (kesztyű, maszk) és alkoholos fertőtlenítés után lépnek a szobába.
  • Igény/kérés esetén, illetve Vendégeink távozásakor (utazáskor) a takarítás menete az alábbiak szerint zajlik:
    • szobában gyakran érintett felületek virucid fertőtlenítése történik: ajtónyitó fogantyú/ kilincs, telefon, lámpakapcsoló, szekrény-fióknyitó fogantyúk, TV-távirányító és billentyűzet, asztal, éjjeliszekrény, mosdókagyló és csaptelep, zuhanycsap, szappanadagoló, WC-öblítő, fogantyú
    • a szoba szellőztetése takarítás közben
    • fürdőszobai bekészítések rendelkezésre állásának biztosítása (szappan, tiszta törölközők)
    • a szobában található eszközök mosogatógépben mosása (beleértve azon eszközöket is, amelyeket látszólag nem voltak használatban)
    • amennyiben a szobához erkély, vagy terasz is tartozik, az ott lévő bútorok fertőtlenítése is megtörténik.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Gyermekjátszók, gyermekmegőrzők: a nagy méretű, tisztítható játékok fertőtlenítésre kerülnek (kis méretű játékok - pl. lego, kisautó, kártya stb. használata nem megengedett).
  • Kültéri játszótér, kalandpark esetén a fém, fa, illetve műanyag részeket, kapaszkodókat, ülőfelületeket legalább naponta kétszer fertőtlenítjük (kisebb eszközök, pl. vödör, lapát kihelyezése nem megengedett).
  • Bowling, csocsó, x-box, biliárd esetén: az eszközök minden használat után fertőtlenítésre kerülnek;;
    • a bowling cipők két használat között fertőtlenítésre és pihentetésre kerülnek;
    • minden, játékhoz szükséges eszköz minden használat után fertőtlenítésre kerül.
  • Fitness termek: a fitness gépeket, berendezések fertőtlenítésre kerülnek minden használat után.

WELLNESS fürdők

  • Felhívjuk Vendégeink figyelmét, hogy a fertőzés elkerülése végett jelen helyzetben, a medencébe lépés előtt és után az előírt elő- és utó zuhanyozás kötelező; valamint a fürdő valamennyi részlegében, helyiségében a papucs használata kötelező.
  • Tájékoztatjuk Vendégeinket, hogy a fertőzésveszély elkerülése miatt:
    • a medencekorlátok gyakori rendszerességgel fertőtlenítésre kerülnek;
    • a gépészeti és vízkezelési rendszerek, külön figyelemmel a szellőztető berendezésekre, üzemeltetési előírásainak pontos betartása és ellenőrzése.
    • a közös terek, öltözők, zuhanyzók, medencék, egyéb felületek, lábmosók higiéniai állapotát folyamatosan fenntartjuk- az előírt takarítási útmutató teljes körű betartása által;
    • az öltözőszekrényeket minden használat után fertőtlenítjük;
    • a vizesblokkokat óránként takarítjuk, míg az öltözőkabinok és öltözőszekrények ajtajának, belső felületeinek fertőtlenítése 2 óránként történik;
    • fertőtlenítő folyadékot/gélt helyezünk ki a vendégek által látogatott főbb helyiségekben (előtér, öltöző, mosdók, pihenőterek, medencetér, szabadtér, vendéglátóhelyek).
    • a beléptető karórák fertőtlenítése kivétel nélkül minden használat után.

Hunguest Zrt.