Megújul a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Megújulhat egy ökoturisztikai pályázat segítségével a 90 éves születésnapját ünneplő Lillafüredi Állami Erdei Vasút (Láév), amelyet az Északerdő Zrt. üzemeltet. A projekt teljes beruházási költségéből - amely csaknem 230 millió forint - 206 millió forint a pályázati forrás, a fennmaradó rész saját erő. A fejlesztés februárban kezdődik, és várhatóan október végéig tart. Miskolc második legfőbb turisztikai vonzereje a kisvasút, látogatottságának növelését segítheti az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) által támogatott pályázat. Ennek révén építik át az 1960-as évek elején gyártott, jelenleg már korszerűtlen dízel mozdonyokat.
A Lillafüredi Állami Erdei Vasút ökoturisztikai fejlesztése című projekt részeként kialakítanak egy akadálymentes ökoturisztikai központot Lillafüreden, és egy új állomásépület is elkészülhet Garadnán. A Lillafüreden kialakítandó helyiségekben kap helyet a Bükki Nemzeti Park térségi központja, a két társaság szoros együttműködése jegyében.
A látogatók megismerkedhetnek majd a térség növény- és állatvilágának védelmével, az erdei vasút történetével és a megvalósult műszaki fejlesztés technikai részleteivel is. (MTI)

HUNGUEST HOTELS SZÁLLODA LILLAFÜREDEN - Hunguest Hotel Palota