Megújul Eger belvárosa

Szeptember 16-án Egerben az „Utazás, élmény, önreflexió – a kulturális turizmus lehetősége” c. konferencia keretében tartott előadásában Habis László, Eger polgármestere elérendő célként fogalmazta meg, hogy a város a következő évtizedekben visszaszerezze azt a szellemi és kulturális meghatározó szerepét, amelyet a XVIII. században betöltött, és amely kiemelte Magyarország és a környező régió városai közül. Ennek érdekében a hatvanas években végrehajtott városrekonstrukciót követve, a belváros tereit közösségivé átalakító, úgynevezett funkcióbővítő beruházásokat hajtanak végre, amelyre – uniós költségvetési támogatással – mintegy 3,1 milliárd forintot fordít a város. A fejlesztések célja a sivárságot teremtő parkolók, az autós közlekedés minimalizálása - illetve földszint alá terelése -, valamint a belváros kiemelkedő turisztikai pontjainak összekapcsolása. Ehhez kapcsolódik, hogy alkalmazkodva a közlekedési szokásokhoz, az Eger patak mentén kerékpáros- és gyalogutat alakítanak ki, amely néhány ponton gyaloghíddal illetve lépcsős, sétára, üldögélésre alkalmas térrel egészül majd ki. A tervek között szerepel, hogy a jövőben a Dobó tér állandó rendezvényhelyszínként fog működni, kiszolgálva ezzel a tervezett kulturális programok és rendezvények infrastrukturális igényeit.Eger beelváros, Eger hotel