Turisztikai egyesület alakult Zalakaroson

Az önkormányzat kezdeményezésére február 21-én megalakult a Zalakarosi Turisztikai Egyesület, melynek célja, hogy a zalakarosi kínálatot összefogva egységes desztinációként vigyék piacra a várost. Az önkormányzat a turisztikai feladatokat átadta az egyesületnek, amely felvállalta a Tourinform-iroda üzemeltetését és az információszolgáltatást, intenzív, újszerű marketinget, és rendezvények szervezését, e téren is újításokat terveznek. Mindehhez az önkormányzat jelentős, nagyjából a korábban ilyen célokra fordított összeggel megegyező nagyságrendű forrásokat biztosít, és öt évre vállalta, hogy finanszírozza az egyesület működésének 70 százalékát.

Az egyesület alapító tagjai zalakarosi szálláshelyek és idegenforgalmi szolgáltatók, a széleskörű tagtoborzás a bejegyzést követően indul meg. Az elnökség viszont már megalakult: az egyesület elnöke Cziráki Judit alpolgármester. Az egyesület titkárát pályázat útján választják ki. Mint Cziráki Judit elmondta: céljuk egy új márka, egy új arculatú Zalakaros bemutatása. Egyelőre átveszik a már tavaly meghatározott feladatokat és tennivalókat a meglévő költségvetéssel együtt, nagyobb léptékű újításokat 2009-re tudnak majd betervezni.

Hunguest Hotels szálloda Zalakaroson: Hunguest Hotel Freya