A Hunguest Zrt. tagszállodái részvétele egyetemi duális képzésben

2019. szeptember 04.

A képzési forma rövid bemutatása, jelentősége:

A turizmus a nemzetgazdaság kifejezetten gyakorlatorientált területe, éppen ezért kiemelten fontos, hogy felsőoktatási tanulmányaik során a hallgatók az elméleti ismeretek mellett gyakorlati ismereteket is szerezhessenek. A vendégekkel való kommunikációt, a speciális üzemeltetési és gazdálkodási feladatokat, a marketinghez és menedzsmenthez kapcsolódó kérdéseket elsajátítani elsősorban valódi munkahelyi környezetben lehet. A szakmai gyakorlóhelyen eltöltött idő lehetőséget teremt a gyakornokoknak olyan vendégkör és vendég szokások megismerésére is a napi munka során, amire a tankönyvekből nem nyílik lehetőség. A képzésben résztvevők fiatal kollégaként kapcsolódnak be lépésről lépésre a gyakorlati hely mindennapjaiba. A párhuzamos elméleti és gyakorlati képzés, a hallgatók szakmai szocializációja piaci körülmények között, vállalati munkakörnyezetben, lehetőséget biztosít az értékrendszer kialakítására, a csapatmunkában, a munkatársakkal való együttműködésben szerzett tapasztalatok gyarapítására, a felelősségvállalásra, a szakmai és emberi kapcsolatrendszer kiépítésére.


A jelentkezés módja és határideje: mellékelt oldalakon


További információt kaphat: