Majális a gyulai Várkertben
Időpont: május 1–3.
Helyszín: Várkert
Változatos, egész napos programok várják az érdeklődőket Gyula egyik legszebb helyszínén, a Várkertben.
A programkínálat minden korosztálynak kedvez, hiszen csütörtökön felvonulással találkozhatnak, kutyás bemutató, gyermekzenekar és táncelőadás vár mindenkit. A kísérő programok között található kézműves játszóház, gyulaikolbász-sütés, valamint játszóház és buborékfoci. Továbbá, a Portéka Kézműves és Termelői Közösség vására is megtalálható lesz a helyszínen.
A programok díjtalanul látogathatók.
Fuss a sérült gyermekekért! – jótékonysági futóverseny
Időpont: május 2.
Rajtközpont: Várkert
A jótékonysági futóversenyt május 2-án, szombaton rendezik meg, „Fuss a sérült gyermekekért” elnevezéssel. A résztvevők több táv közül választhatnak: futásban 7 és 21 kilométeres szakaszok teljesíthetők, míg a kerékpározást kedvelők egy 42 kilométeres távot teljesíthetnek a nemes cél érdekében.
A nevezési díjakról és nevezési időpontokról ITT tájékozódhat.
Gyulai Virágok Fesztiválja
Időpont: május 9-10.
Helyszín: Göndöcs kert és Béke sugárút
A rendezvényre 2026-ban május 9–10. között kerül sor Gyula belvárosában, ahol a város szó szerint virágba borul, és különleges hangulattal várja a látogatókat. A fesztivál egyik fő vonzereje a virágvásár, ahol a látogatók különleges növények közül válogathatnak, sőt, ehető virágokat is megkóstolhatnak. Emellett kézműves foglalkozások, családi programok és koncertek gondoskodnak a változatos kikapcsolódásról. A Bábika kézműves játszóház 10:00-16:00-ig várja a legkisebbeket mindkét napon. Az idei fellépők sorát színesíti az Anna & the Barbies.
A fesztivál helyszíne a Göndöcs kert és a Béke sugárút. A részvétel ingyenes.
Részletes programok ezen a linken tekinthetők meg.
Tour de Hongrie – csapatbemutató és Nagy Rajt
Időpont: május 12-13.
Nagy Rajt helyszíne: Várkert
A 47. Magyar Kerékpáros Körverseny, a Tour de Hongrie nagy rajtja az idei évben a Gyulai vártól fog indulni május 12-én, 13:20-kor. A verseny öt szakaszból áll, körülbelül 5500 méter szintkülönbséggel, melynek első szakasza egy 143 km hosszú táv, Gyula és Békéscsaba között. Az élő közvetítést a gyulai várkert szurkolói pontjából lehet követni.
A verseny előtti napon, május 12-én csapatbemutatóra kerül sor a várkertben 16:00-19:00 között, ahol személyesen ismerkedhetnek meg a szurkolók a versenyzőkkel. A programok között szerepel kerékpáros expo, közönségtalálkozó és a csapatok bemutatása.
2026. május 12-én és 13-án ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a rajtterületen, valamint a verseny útvonalának érintett szakaszain.
Háromváros Kerékpáros Körtúra & Wenckheim 50
Időpont: május 16-17.
Helyszín: Békés, Gyula, Békéscsaba
A Háromváros Kerékpáros Fesztivál idei házigazdája Békés városa, azonban Gyula és Békéscsaba városának részvételével valósul meg a három napos programsorozat. A fesztivál kiemelt eseménye a Háromváros Kerékpáros Körtúra. A körtúra a településeket összekötő kerékpárutakon teljesíthető egy 50 km-es távon, bejárva a három település legszebb részeit. A rajthelyszín a Gyulai Vár mellett található, ahonnan igazi fesztiválhangulatban fog indulni a közös tekerés.
A részvétel regisztrációhoz kötött.
A Wenckheim 50 teljesítménytúra a Háromváros Kerékpáros Fesztivál szervezésén keresztül valósul meg, ahol 2 óra limitidőn belül kell teljesíteni egy 45 km-es távot biciklivel. A verseny Békéscsabáról indul és nevezéshez kötött.
A körtúra mellett számos egyéb program várja a látogatókat mindhárom városban.
Részletes programok és regisztráció a Háromváros Kerékpáros Fesztivál oldalon érhetők el.
A Gyulai Várszínház programjai, műsorok, fesztiválok a színház honlapján érhetők el.
Akár pezsgésre, akár nyugalomra vágyik, Gyulán jó helyen jár.
Romantikus korzózás a virágoktól ékes belvárosban, a Várfürdő medencéinek gyógyító és frissítő vize, egy hűsítő fagyi a Százéves Cukrászda teraszán vagy egy kiadós kerékpártúra, évszázadok emlékei, Erkel Ferenc, az Almásyak és a Wenckheimek öröksége, a Körösök völgye természeti csodái, ízek, illatok, virágok és vendégszeretet várja.
Garantált program az Gyulai Almásy-kastélyban: Fűző és forradalom
Egy legendás történelmi időszak forradalmi változásairól szól a tárlat. A tárlat a biedermeier időszak forradalmi gondolkodásának nőkre gyakorolt hatásairól mesél; hogyan váltak a nők öntudattal és akarattal bíró önálló személyekké, került előtérbe az anyaság, s lett a korábbiaknál fontosabb a gyermekek személye, valamint az egyre inkább jellemző szerelmi házasságokban miként lettek férjeik társaivá az asszonyok.
A kiállítás 2026. június 28-ig látható.
Gyulai Várfürdő és AquaPalota
A Gyulai Várfürdő az egykori Almásy-kastély 8,5 hektáros természetvédelmi területté nyilvánított parkjában található. A pazar botanikai látványosságokkal bíró 200 éves ősparkot 10 000 tő virág, közel 100-féle fa, bokor és cserje varázsolja elbűvölővé, ezáltal vendégeink az országban egyedülálló környezetben hódolhatnak a fürdőzés szenvedélyének.
A fürdő 2013. végén új, fedett élménykomplexummal, az AquaPalotával gazdagodogtt, így egész évben kiszolgálhatja a családokat, a fiatalokat és azokat, akik elsősorban nem a gyógyvíz miatt látogatnak el a fürdőbe. A több, mint 6000 négyzetméteres létesítményben, közel 900 négyzetméternyi vízfelületen számtalan élményelem – sodrófolyosó, álló-, és fekvőmasszázsok, vízesések, buzgárok, nyakzuhanyok, ugrómedence, családi csúszda, “fényalagút” testcsúszda, a Magyarországon egyedülálló módon felfelé tartó a “fel(l)ejtő” fánkos csúszda – biztosítja a vendégek szórakozását. A gyermekekkel érkezők is kikapcsolódhatnak, mivel a baba- és gyermekmedence nyújtotta élményelemek mellett, korosztályonként elkülönített játszóterek várják a családosokat. Amíg a gyermekek csobbannak vagy éppen a mélyvízi trambulinon próbálják ki bátorságukat, a felnőttek pihenhetnek a vízibárban vagy az új szaunavilág nyújtotta élvezeteknek hódolhatnak. A baba-mama sarok az elvonulás nyugalmát biztosítja a gondoskodásra és pihenésre vágyó legapróbbaknak.
Gyulai vár
A XV. században épült, mára a középkori Magyar Királyság egyetlen épen maradt síkvidéki téglavára, melynek 24 kiállítótermében közel hét évszázad történetét járhatják végig a látogatók. A kilátóból gyönyörű panoráma nyílik a városra. Építése Maróti János macsói bánhoz, továbbépítése pedig Corvin János nevéhez fűződik. Ő építtette az úgynevezett Kerecsényi-kapu közelében található kerek ágyútornyot (rondella), amit szaknyelven Corvin-bástyának neveznek.
Gyulai Almásy-kastély látogatóközpont
Ez az első magyarországi kastély, amelyben színjátékot tartottak már 1746-ban. Az Erkel család több generációja is adott itt zenei estet, Erkel Ferenc a kastély parkjában szerezte több operája egyes részeit. A 13 aradi vértanú közül tíz itt tette le a fegyvert. Munkácsy Mihály itt kezdett ismerkedni a festészettel. A kiállítás több mint egy bemutató. Ez a tárlat nemcsak az épületben egykor lakott főurak hétköznapjainak, hanem a személyzet mindennapjainak izgalmas részleteit és titkait is bemutatja a 21. századi interaktív technika segítségével.
A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont 2018-ban bekerült Európa 40 legjobb múzeuma közé.
Erkel Ferenc emlékház
A németgyulai tanítói lakást 1795-ben építették fel. 1821-ben egy újabb tanterem került az ekkor megnagyobbított régi mellé. A ház térre néző szárnya az iskolának, míg az Ajtósi utcai frontja a tanítói laknak adott helyet. Az iskolai rész 1829–1830 telén megrongálódott, s részben össze is dőlt. A házat mai formájában ezt követően Nuszbek Mihály építette meg 1830 végére.
A kántor és iskolaház az 1830-as átalakításkor kapta klasszicista stílusát. Az Erkel család 1806-ban érkezett Gyulára Pozsonyból. Az apa, Erkel József 1841-ig lakott és tanított az iskolában. Itt született 1810. november 7-én fia, Erkel Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz megzenésítője. A kiállítás nyitóterében Európa himnuszait bemutató terminálok fogadják a látogatókat, majd az európai zene terme következik. A 19. századi osztályterem az egykori oktatást és az Erkel család történetét, az „Erkel-emlékszoba” a zeneszerző személyes tárgyait, relikviáit mutatja be. A hálószoba, a szalon és a népies konyha az Erkel család egykori otthonát idézi fel.