Szobafoglalás

Galyatető, Kodály Zoltán sétány 10. Útvonaltervezés
Telefon | Fax +36-37-576-576, +36-37-576-503

Galyatető, Hunguest Grandhotel Galya - Egy kis történelem

A hotel 1937-ben készült tervek alapján 1939-ben épült, egy 5 hektáros erdő és zöldterület központi részén. Megépítése óta ismert és közismert a magyarok körében, hiszen közel 75 éve szanatóriumként, SZOT üdülőként, illetve szállodaként is népszerű üdülőhely. Több generáció számára a Mátrával összeforrott épített érték, a Felső-Mátra szimbóluma. 


Korának luxus szállodájához minden építő anyagot szekérrel hordtak fel Gyöngyösről illetve a környező településekről.
A luxus mivoltot igazolja, hogy több zárható garázzsal rendelkező melléképületben külön sofőr, illetve cselédlakások lettek kialakítva az előkelő vendégek alkalmazottjainak elszállásolására.


Már átadásakor rendelkezett az uszodával, melyhez a vizet lajtoskocsikkal hordták fel Gyöngyösről.

A szállodát eredetileg teljes önellátásra tervezték (üvegház, növények részére kialakított ún. előnevelők stb.). Az ehhez kapcsolódó épületeket folyamatosan helyrehozzuk, és az eredeti funkciójuknak megfelelően használjuk.

A szálloda egykori uszodai, mai wellness-részlegének kialakítása az akkori kor újításai közé tartozott, ma is az eredeti formáját megőrizve üzemel, mint ahogy a műszaki részlegen található 1927-es gyártású aggregátor is üzemképes, áramszünet esetén ma is ezzel oldjuk meg átmenetileg az áramfejlesztést.

Jelenleg az eredeti burkolat és oszlopok még megcsodálhatóak. 
Az évek alatt neve változott, volt Élmunkás Üdülő, SZOT Szálló, majd ismét Nagyszálló, s jelenleg Hunguest Grandhotel Galya.
Az épület terméskő burkolattal fedett tömegét és monumentalitását csak távolról lehet igazán megcsodálni.

Nevesebb vendégei voltak megnyitása óta többek között: Illyés Gyula, Németh László, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Honthy Hanna.

Leghíresebb vendége azonban Kodály Zoltán volt. 1952-ben már a 70. születésnapját is itt töltötte és a szállodában komponálta Csendes Mise c. művét

A szállodában forgatták a Havasi napsütés c. 1940-ben bemutatott filmet Tolnay Klári, Turay Ida és Csortos Gyula főszereplésével. 

1952 tavaszán a Szakszervezet Országos Tanácsa értesítette a galyatetői Élmunkás Üdülő vezetőségét, hogy a szálloda I. emeletén a 108-as és az abból nyíló 107, erkélyes szobákat Kodály Zoltán és felesége részére tartsa fenn rendszeres pihenőül. 1952 tavaszán érkeztek először nyaralni első feleségével, Emma nénivel. Közel 15 év számottevő időszakát töltötték a Hotel falai között. 
Kodály Zoltán a hosszú sétái közben, a magával vitt szétnyitható turistaszékére ülve gyönyörködött a tájban. Ezekből az emlékekből született a híres Mátra Képek vegyes kari kórusműve. 
A hotel a kétezres évek elejéig alacsony szolgáltatási színvonalat nyújtó, kétcsillagos szállodaként üzemelt, amelyre már igen csak ráfért a felújítás. Napjainkban már újra régi fényében tündököl, pl. az egykori nagy hall (kép jobbra), újra ebben a funkcióban szolgálja a vendégek kényelmét.